Civilizáció

Nem jött a busz.

Nézték a hópelyheket a hóesésben.

Sötét volt. Valamikor reggel lesz, illetve reggelnek már reggel volt, reggeli sötét, ami kinézetre nem különbözik semmiben az éjszakai sötéttől, bár lehet remélni, vagy feltételezni, hogy rövidesen akár világos is lehet.

Nézték a hópelyheket a hóesésben.

A busz egyfajta távoli, absztrakt lehetőségnek tűnt, brummogó hangot hallani, majd két kerek fényes korong szokott megjelenni messze, az egész egyre közelebb jön, nyikorgás, fémhang, és akkor be lehet szállni, és meleg lesz. Semmi ilyesmi nem történt.

Elindult, de meghibásodott, és valahol az út mellett áll. Árokba borult. Megcsúszott. Mentőautóval ütközött. El sem indult a hó miatt. Nem indult el a hó miatt, de a hókotró már elindult. Nem indult el a hókotró, mert nincs elég. Van elég, csak nem itt. Valahol máshol.

Várták a buszt. Várták a hókotrót, hogy majd várhassák a buszt.

Lassan világosodni kezdett, amitől valamiért a csend még nagyobbnak tűnt. Csak a hópihék neszeltek a földön, kergették egymást az égen, kinyújtózkodtak, jó volt pihének lenni, kényelmesen kavarogtak, most feketének tűntek a szürke ég előterében, aztán a kavargást megunva vagy a kavargás idejének elmúltával belesüppedtek a végtelen szőnyegbe a földön.

A busznak nyoma sem volt. Persze a hókotróra kellett volna várni előbb, de az elfelejtődött, az odaképzelt busz képe volt a távolba meredő szemekben.

Nem beszéltek, csak mintha valami mormogás lett volna. Az első egyszerre lelépett a megállóból az úttestre, és lassan, aztán egyre határozottabban elindult az úton a hóban. A második egy ideig nézte, aztán lelépett a nyomába, és elindult. A harmadik és a többiek a nyomában. Az utolsó egy kicsit várt, aztán ő is utánuk sietett. A megálló kiürült.

Az úton mentek, a fehér, üres úton, felülről nézve mint tucatnyi barna vagy fekete folt egymás nyomában, többé-kevésbé egymás mögött, vagy kettesével, hármasával, felzárkózva egymás mellett. Mentek az ürességben szó nélkül. A busz.

Alig mentek néhány perce, amikor a távolban feltűnt valami. Talán a hókotró volna, vagy más jármű, de nem. Azok is emberek voltak, felülről nézve mint tucatnyi barna vagy fekete folt egymás nyomában, többé-kevésbé egymás mögött, vagy kettesével, hármasával, felzárkózva egymás mellett. A szembejövő busz.

Lassítottak, az elöl lévők egy pillanatra egymás szemébe néztek, ahogy a buszvezetők szoktak ilyenkor, talán intettek is, aztán mentek, ballagtak tovább ellentétes irányba az ürességben, mögöttük a többiek. Már egészen kis pontoknak látszottak a távolban, miközben lassan felkelt a nap.