Deszant

A szálloda tetején világító zöld feliratot kellett letisztítani, ez volt a feladat.

HOTEL, öt betű, darabjára ha nyolc percet számol, pihen is közben egy kicsit, meg még a mászkálás a betűk között, egy órán belül végez az egésszel. Oda volt rögzítve minden betű rendesen a szálloda tetejére, és nem értek ki teljesen a tető széléig, jól el lehetett férni előttük, nem is igazi ipari alpinista feladat, egy ügyes takarító is meg tudta volna csinálni, de azért mégis őt bízták meg, mégiscsak huszonkét emelet, nehogy leszédüljön onnan valaki.

Felvette a beülőt, kötéllel biztosította magát rendesen, nem érzett semmi veszélyt, de szabályosan akarta csinálni. Fogta egyik kezében a vödröt, a másikban egy hosszú nyelű rudat, amivel elérte a betűk tetejét, és nekiállt a H betű bal felső sarkának.

A felső emeleten lévő teraszra ekkor lépett ki a nő.

Hallotta, ahogy nyikordul az ajtó, onnan vette észre, a szél alig fújt, a város nyüzsgését csak egészen halkan lehetett hallani lentről, a zajra megállt, és lenézett. Egészen lehetetlen szögből látta a nőt, majdnem teljesen felülről és kicsit oldalról, a legfelső emeleten lévő szobából lépett ki az erkélyre, nekitámaszkodott az erkély korlátjának és nézte a várost. Nem vette észre a feliratot takarító férfit, a legritkábban szokta azt csinálni az ember, hogy kimegy egy szálloda erkélyére, megfordul, és felfelé néz; ahogy mindenki más tette volna, csak támasztotta az erkélyt és bámulta a várost. A szél kavargatta egy kicsit a haját, az arcát csak észlelni vélte fentről és egy nagyon kicsit oldalról, látta, ahogy elfordítja a fejét, a szeme nagyon szépen volt kifestve.

Nézte a nőt, a haját, a szeme ívét, és akkor már tudta, hogy mit fog tenni, egyértelmű volt, ellenőrizte még egyszer a biztosítást, átfűzött még egy kötelet a beülőn, leereszkedik a nőhöz és

Itt megtorpant.

Megpróbálta elképzelni a beszélgetést.

(Ereszkedik lefelé.)

Nő: Hiszen ez a pókember!

(Válasz): Igen, én vagyok a pókember.

Hát ez elég hülyén hangzott.

Legyen akkor így:

(Ereszkedik lefelé.)

Nő: Hiszen ez a pókember!

(Válasz): Nem, nem én vagyok a pókember. Én nem a pókember vagyok. A pókember nem én vagyok. Nem a pókember vagyok én. Nem vagyok én a pókember. Én nem vagyok a pókember.

Ez is elég hülyén hangzott.

Gondolkodott.

A nő nézte a várost, nyújtózkodott. Most megnézi a testét, ahogy nyújtózkodik, gondolta, de aztán rájött, hogy lehet, talán a nő felnéz nyújtózkodás közben, és észreveszi, ezért inkább visszahúzódott a H betű árnyékába. Most már biztos nem nyújtózkodik, gondolta, és kinézett. Már nem nyújtózkodott.

Namost. Mi lenne, ha csak annyit válaszolna, hogy: Helló! Ez alapvetően homályban hagyná azt, hogy ő-e a pókember, és elég laza is. Ez lesz az.

Megfordult a tetőn, mászni kezdett. Megtorpant.

Mi van akkor, ha a nő nem azt fogja mondani, hogy “Hiszen ez a pókember!”. Végül is a nő bármit mondhat. Vagy kérdezhet. Ezt át kell gondolni.

Visszamászott. És mi van akkor, ha a nő nem mond semmit, hanem egyszerűen csak néz? Vagy megijed? És hogy lehet ilyen szépen kifestve a szeme?

Nézte a szemét.

Mindig azt mondják, hogy a férfiak technokraták, a nők meg természeti lények. Pedig ha van valami mesterséges, a nő az, harisnya, magassarkú cipő, festett köröm és szem, az egész valami végtelenül megcsinált és mégis nagyon vonzó. Belegondolt abba, hogy egy nőnek csupán a körömfestésről milyen technikai tudás lehet a fejében, tippek, zselék, rétegek, árnyalatok, stílusok, hogy mondjuk egy nő csak erről a kevesebb, mint húsz kis félholdról a keze és a lába végén egy akadémiai székfoglalót meg tudna tartani lényegében bármikor. A szemfestés pedig, gondolta, egy egész önálló tudományág lehet, alapozók, szemceruzák, púderek, a legkülönfélébb kihúzó és göndörítő eszközök és ecsetek, a színek szem által felfoghatatlan átmenetei és kavalkádja. Nyilván, ha erről többet szeretne megtudni, hazamehetne, és találna csak a szemfestésről végtelen számú youtube csatornát, de egyrészt ahhoz le kellene mászni a tetőről, másrészt ennek semmi értelme nem volna, az ember ne táplálja a fétiseit.

Ez így nem mehet tovább. Lenézett. Lemászik, lesz ami lesz. Deszant!

Visszaemlékezett a mászóoktatójára, aki korábban, mielőtt oktató lett, kommandós volt, neki volt ez a szavajárása, és milyen találó szó, utánanézett, a francia descente-ból, leereszkedés, az ejtőernyős bevetésre utalva.

Mászik! Most mászik. Mászási tevékenységet folytat. Most kezd mászni. Most

mindjárt kezd mászni. Kapaszkodik.

Hallotta az ajtó nyikordulását lentről. Nem mozdult. Lenézett.

– Bejössz, kicsim?

Látta, ahogy egy kar kinyúl a nőért, megfogja a kezét, és gyengéden visszahúzza a szobába. Hallotta megint az ajtó nyikordulását.

Lenézett. Sóhajtott. Nem szédült.