Feliratok

„Sosem lehet tudni, hogy kell ezt elmesélni, első személyben vagy másodikban, többes szám harmadikban, vagy folyamatosan (haszontalan) formákat kitalálva. Hogy lehet-e azt mondani: láttamttátok feljönni a holdat, vagy: fáj a szemfenekemünk, vagy leginkább ezt: te, a szőke nő voltak a felhők, amelyek az arcvonásaimsaidsaisainksaitoksaik előtt futnak. Micsoda démonok” írja Julio Cortázar az 55. oldalon, ahol véletlenül felütöm a könyvét a San Telmo-i zsibvásár közepén, kiadás 1965, Buenos Aires.

Ön, tisztelt fogyasztó úr, Señor Consumidor, jogosult arra, hogy előnyére kerekítsenek, ha az eladónak nem volna váltópénze, illetve tisztelt gyalogos úr, Señor Peaton, szíveskedjék átfáradni az út másik oldalára, mert a járdát javítják. Gépek dolgoznak, de nézem a képet, amit készítettem, ezen konkrétan egyetlen gép sem dolgozik, helyette négy ember ás, lapátol, csákányoz, de olyan hévvel, mintha a város azonnal összeomlana, ha abbahagynák, és ebben lehet is némi igazság, az állandó építés, felújítás, javítás mintha küzdés lenne a széteséssel, mint a Száz év magányban, ahol a ház minden pillanatban az enyészetnek indul, ha épp nem újítják fel. De, javukra legyen mondva, küzdenek emberségesen. Nem szerencsére van szükséged a sikerhez, hanem az angolra, mondja a felirat, és egy másik, szerezd meg az érettségit gyorsított úton. Nem hagyják, hogy a macskám (gato) utazzon a metrón, miközben a kutyáknak lehet, kicsit odébb hivatalos plakát, Most már a kis kedvencek is utazhatnak a metrón. Macri gato, amit nem úgy kell érteni, hogy a miniszterelnök egy macska, hanem egy sunyi alak, tangós vonatkozás, hogy a Gato című Donato-számban bármennyi nyávogás is van, az sem a macskákról, hanem egy tetőtől talpig sunyi, haszonleső alak kigúnyolásáról szól.

Juli no te vayas, Juli, ne menj el, vajon ő Julio vagy Julieta? Megint máshol, a fél járdát elfoglalva: a szerelem nem létezik, olyan, mint az unikornisok vagy a szirének. A színház melletti oszlopon, a szemétkupacok mellett: az ember megérti, hogy a csókok nem szerződések.

Vasárnap este van, megjártuk a kikötői negyedet, tényleg ott a régi bérház udvarán a törött padlólap, előtte a Palermo negyed toronyházai között tizenkétféle csak csokoládéfagylaltból a cukrászdában, vonulnak a külvárosi szűk utcákon az emberek a meccsre, aztán tizennégy sávnyi világító autó és busz az Obeliscónál, és úgy képzelem, ha máshol nem, ezekben a feliratokban a város lakói találkoznak, és elmesélik a történeteiket egymásnak, első személyben vagy másodikban.