Trükk

– Húzz egy kártyát.

A tükör előtt állt a fürdőszobában. A jobb kezében volt a pakli kártya, azzal gyakorolt. Fehér ing, kicsit kifényesedett szmoking, a mosógépen egy régi cilinder, inkább ruhadarab, mint kellék.

Ekkor látta meg az alakot. A fürdőszoba ajtajában, az ajtókeretnek dőlve ált, és mellette egy irdatlan méretű kasza volt a falnak támasztva. Visszanézett a tükörbe.

– A körülményekből úgy látom… arra következtetek, hogy vége. – Nézte a haját a tükörben, mintha most látná először.

– Sajnos igen. – Az alak hangja őszintének tűnt.

– Nem lehetne, hogy később… esetleg ma este az előadáson. Az mégiscsak…

– Nem.

Kínos csend lett. Nézte az arcát a tükörben, majd az alakot az ajtóban.

– Most tényleg, az egy kasza?

– Ez van. Tudom, elég gáz. Már beadtam az igénylést egy modern rotációs kapára. Mondjuk azzal is, hogy fogok már kinézni. Végül is...

– Hová?

Úgy lehetett érteni, azt kérdezi, hová adta be az igénylést, de úgy is lehetett érteni, azt kérdezi, hová mennek.

Az alak mosolygott, csippentett a szemével, mintha azt üzenné: ne kérdezz butaságokat.

Visszanézett a tükörbe. Szétnyitotta a kezében a lapokat, megmutatta őket, majd lefordította a csuklóját.

– Húzz egy kártyát. Nem nézek oda. Megvan?

– Meg.

– Jól jegyezd meg. Tedd vissza bárhová.

– Rendben.

Összecskukta a lapokat, és villámgyorsan, egy kézzel szétválaszotta, egymásba csúsztatta, megkeverte őket. Felmutatta a legalsó lapot.

– Ez volt az?

– Igen. De klassz! Hogy csináltad?

Mosolygott, csippentett a szemével, mintha azt üzenné: ne kérdezz butaságokat. Szétnyitotta a lapokat a kezében, majd egy hirtelen mozdulattal összecsukta a paklit és a nadrágja zsebébe süllyesztette. Elvette a cilindert a mosógépről.

– Mehetünk.

(Ez olvasható úgy is, mint Kosztolányi "Az utolsó fölolvasás" című novellájának variációja: http://mek.oszk.hu/00700/00745/00745.htm#21)