Életmódok

- Amikor eljöttünk otthonról, valaki, akihez különböző szálakon kötődünk, azzal búcsúztatott minket: legyetek bátrak. Ez egyfajta szállóigévé lett köztünk az első napokban. Gondolkodtam, hogy lehetne összekötni ezt a tangóval, és eszembe jutott a Milonga brava (az oldal címe), tudomásom szerint az egyetlen tangószám, amelynek a címében a bátor (itt: vad, szelidítetlen) szó szerepel - aztán a dal tárgyát, a lány és a fiú történetét a conventillóban bele is fűztem az egyik naplóbejegyzésbe. Ez a legyetek bátrak sokat segített, és a merjünk-e kezdetű döntési helyzeteken most is gyakran átsegít. -

- Montevideóba készülünk, ehhez sajnos kellett készíteni egy tervet, hogy mennyi nap van még hátra, ez fájdalmas volt. Montevideó itt van a Rio de la Plata torkolatának túlpartján, nekem a túlpart valahogy a Szántód-Tihany távolságot jelenti, valójában úgy kétszázötven kilométerről van szó, amit hajóval és busszal kell majd megtenni. Ilyen módon nagyon kicsit megismerjük majd a varázslatos nevű Uruguayi Keleti Köztársaságot, és talán egy ottani milongára is eljutunk majd, így beteljesítve a kultúrmissziót, mivel a tangó nem(csak) argentin, hanem rioplatense, a torkolatvidék tánca, az itteni nagyvárosi kultúrák terméke, legyen inkább gyümölcse, az aktuális országnevektől függetlenül. -

Tegnap megállított a rendőr.

Ehhez először is írni kellene egy részt „Tamás közlekedik Buenos Airesben” címmel. Reggel kilépek az utcára, az én feladatom a reggeli beszerzése, ami áll 4 tejeskávéból és 10 medialunasból, a medialunas az egy önálló tanulmányt érdemelne, legyen egy kicsit vastagabb és puhább, súlyosabb croissant, átlátszóan, mintegy mázként rásülve (nem roppan, ez is puha) édes vaj. A medialunas nagyon finom. Kilépek az ajtón, meglátva az embereket és beleszagolva a levegőbe kimegy a vállamból minden feszültség. Boldogan, de rettentő fáradtan elcsámborgok a pékségbe, majd a szemben lévő olasz kávézóba, ahonnan hozok cukrot is a kávéhoz, ha elfogyott volna. Mindezt a reggelit majd a ház tetején lévő teraszon, a napsütésben fogjuk elfogyasztani (idő: dél körül), de először vissza kell közlekednem a medialunasokkal és a kávékkal a szállásra. Alapvetően a közlekedési jelzéseket, fogalmazzunk így, még az argentinokhoz képest is esetlegesen észlelem, meg reggel is van, cikkcakkcsigavonalban ténfegek a biciklisáv (kemény dolog, peremmel elválasztva az úttól) és a buszok között. Ekkor állított meg a rendőr.

Amikor ezt írom, mintegy aláfestésként beúszik egy tangókeringő jobbról, Marcelo, a vendéglátónk férje ismét órát tart (most nincsenek nála a szemeteszsákok). Szóval a rendőr itt a sarkon kb. 190 cm magas, nagyon fiatal, golyóálló mellény van rajta, antenna meg rádió lóg ki belőle és egy hatalmas mordály van az oldalán. A rendőrautó inkább egy barrikádoszlató könnyű tankra emlékeztet errefelé. Maga turista? Mondom, igen. Na, mutatok önnek valamit. Előveszi a telefonját. Van itt ez az app, az a neve, hogy como llego. Ha itt beüti a címet, megmutatja, hogyan lehet eljutni valahonnan valahová Buenos Airesben. Mondok egy másik dolgot. Itt vagyok a sarkon, kicsit beszélek angolul, ha bármilyen segítségre szorul, nyugodtan kérdezzen. Ezzel visszamegy a helyére.

Igazából itt a rövid és medialunas-cukormázas történetnek vége is lehetne, de alátámasztandó, hogy a megfigyelő alakítja a történetet, egy órával később ugyanott, az ajtónál kezdem az utamat, de nem jobbra indulok, hanem balra (arra van a tisztító). Balra kettő lépés után egy gimnázium előtt tüntetésre hívó, plakátoló egyetemistákba botlok. Egy középiskolai tanár kezdő fizetése kb. 11 ezer pesó (kb. 200 ezer forint). A szegénységi küszöb 14 ezer pesó. A lakásbérlet (nagyon alsó hangon) 5 ezer pesó, tehát mondjuk 200 pesó marad a napi megélhetésre (most a megtakarítást, ruházkodást hagyjuk is), a reggelim (1 kávé, 2 medialunas) 40 pesó, egy üdítő a boltban legalább 20, buszjegy (egy út, nem bliccelhető) 6, alma, banán (1 kg) 25. A milongabelépő 100 pesónál kezdődik (nyilván ez nem a kenyér kategória, viszonyításnak írtam). Az infláció 25%. Ezekből a számokból sok mindent ki lehet hozni.

Értelemszerűen elég sokan vannak, akik nem keresik meg a középiskolai tanár fizetését, és a szegénynegyed már nem a La Boca a színes házakkal, hanem a még kintebb fekvő kerületek, ahol néha víz és csatorna nélküli bódékban élnek az emberek, nem értem spanyolul a bódét, mint a favela, fordít az aktivista lány. A tüntetések szokott koreográfiája szerint ilyenkor a tömeg a Plaza de Mayóra vonul, és a háttérben megkezdődik az alkudozás a kormánnyal a bérekről. Egyidejűleg (az egyébként kedves) rendőrök megjelennek az iskolában, feljegyzik, hogy ki nem jelent meg tanítani, nekik később levonják a fizetéséből a napot. 11 ezer állami középiskolai hely hiányzik, ezek a diákok kereshetnek magániskolát. Nemrégiben a kormánypárti Clarin nevű újság nyomdájánál a tulajdonosnak elege lett a szakszervezetből, ki is rúgtak mindenkit. Visszaperelték magukat (ne feledjük, Argentína jogállam, demokrácia), erre bezárták az egész céget, csak egy táblát hagytak kinn, hogy ki hol veheti fel a papírjait. (Ezek az információk egy baloldali aktivistától származnak, vagy így volt, vagy nem.)

* * *

Kaptam egy sms-t reggel, hogy innen tizenkétezer kilométernyire befizettem a gázszámlát. A kötődés a valósághoz elkerülhetetlen. Lehet jobbra menni reggel az utcán, meg lehet balra, illetve lehet összevissza csámborogni. Én nagyon boldog vagyok itt, de azért ez sem egy egyszerű hely.